Hihetetlen, de a napokban beléptünk a kilencedik hónapba, vagyis körülbelül 4 hetünk van hátra a nagy találkozásig (plusz-mínusz 2 hét). Mostantól nem számít koraszülöttnek a baba, gyakorlatilag tökéletesen készen van mindene, már csak erősödik, növöget, készül a kinti életre. Fontos szempont még, hogy a választott kórházamban a betöltött 36. héttől lehet szülni – ha korábban indult volna meg, átirányítanak olyan intézménybe, ahol van koraszülöttosztály. De mi sikeresen elértük ezt a mérföldkövet is, úgyhogy egyelőre minden a terv szerint halad.
Ennek örömére nézzük csak, mi minden történt a nyolcadik hónapban.
Van már szobája
Először is, nagyot haladtunk előre a lakásátalakításban. Igaz, hogy lassabban, mint terveztük, de a jó munkához idő kell, ugye. 🙂 Na és persze az sem árt, ha nem mínusz 10 fok körüli a hőmérséklet, nem fogy el félúton (vasárnap este) a festék, és nem kell még öt másik dolgot is intézni mellette. Na, de a lényeg, hogy M. elbúcsúzott a dolgozószobájától, és betelepült a hálószobába, egy kis sarokba. Kiderült, hogy még mindig vannak selejtezésre váró dobozai, szóval ezeket még egy kicsit kerülgetjük, de reméljük, hamarosan tisztul a kép. 🙂
Kiskrumpli szobája vidám napsárga színt kapott, megérkezett és összerakódott a kombi kiságy is, és kimosódtak az 56-os, 62-es babaruhák. Ezen kívül – kicsit korábban a szokásosnál – megejtődött a tavaszi nagytakarítás is, csillog-villog az egész lakás. Azért írom passzívban, mert nekem ezekben nem sok szerepem volt, kedves családtagjaink rengeteget segítettek, amit ezúton is nagyon köszönünk!
Zöld dolgozószobából sárga gyerekszoba
Kelengyelista – csak okosan
A nyolcadik hónap végére nagyjából mindent megvettünk a hosszú-hosszú kelengyelistáról, már csak egy-két dolog hiányzik. Igyekeztem racionális döntéseket hozni, és alaposan utánakérdezni-utánajárni, tényleg szükség van-e előre MINDEN kellékre. Végül is, D. születése után is ugyanúgy nyitva lesznek a boltok, ha valami mégis hiányzik, bármikor megvehetjük. Így került le a listáról például a kiságy fölé helyezhető baldachin (-5000 Ft), a mellszívó (-12000 Ft), a kezdő cumisüvegszett (-10000 Ft), az 50-es méretű kisruhák. Pelenkából, popsitörlőből sem táraztunk be nagyon, mondhatni minimálkészletünk van, mert ki tudja, jó lesz-e a márka és a méret, biztosan kísérletezni fogunk majd.
Spórolni tudtunk azon is, hogy kedves családtagoktól és ismerősöktől, barátoktól rengeteg mindent kaptunk és kapunk is még. Ajándékba érkezett például a ruhák 90%-a, a kiskád, a légzésfigyelő, a bébiőr, a szoptatós fotel, a dekoráció (függöny és falidísz), és persze rengeteg játék. Szintén köszönünk mindent. 🙂
Amit pedig lehetett, használtan vettünk. Így szereztem a kerületi anyukáktól például babakocsit, utazóágyat és cuki kisbölcsőt. A Facebook adta lehetőségeket a jövőben is ki fogom használni, nagyon jó minőségű, szép állapotú holmikhoz lehet hozzájutni olcsón ezzel a módszerrel.
Fele királyságomat egy tábla csokiért
Kicsit korán örültem még a hetedik hónapban, hogy én ugyan nem vagyok kívánós. M. meg is jegyezte, sokkal rosszabbra számított. A várandósság elejétől teljesen felkészült arra, hogy szombat éjjelente például epret vagy savanyú uborkát kell majd a föld alól is kerítenie. Na, ezektől megkíméltem. 🙂 Az utóbbi hónapokban – miután a hús iránti undorom is megszűnt – már teljesen úgy, azt és annyit ettem, mint korábban.
A nyolcadik hónapban azonban valami megváltozott: édesszájú lettem. Én, akitől korábban nyugodtan megromolhattak a nasis szekrényben az ajándékba kapott csokik és bonbonok, mert eszembe sem jutott feléjük nézni. Én, aki nyaranta összesen kétszer egy gombóc fagyit ettem. Én, aki a boltban észre sem vette, hogy vannak édességes polcsorok is.
Na, most minden megváltozott. Válogatás nélkül jöhet minden, ami édes. Az első gyanús jelet akkor tapasztaltam, mikor a legnagyobb január végi hidegben nem bírtam ellenállni egy csokis jégkrémtortának, és landolt a kosaramban. És nemcsak ez: sütemény, csokoládé, keksz, nápolyi, puding, túró rudi válogatás nélkül jöhet. A víz, tea mellett egyre gyakrabban iszom kakaót, Maci kávét. Megijedtem, mi lesz a hízással, mivel eddig nagyjából jól tartottam magam: szinte csak a hasam nőtt, plusz 7,5 kilónál tartok, ami jónak számít. Nem szeretnék a végére óriásira dagadni, ezért igyekszem kissé tudatosabban édességhez jutni: joghurt, müzli, gyümölcs formájában. Néha sikerül, néha marad a csoki…
Bálnásodom, pingvinesedem
Egyre nehezebb felmászni a negyedik emeletre, már elég gyakran meg kell állni. (Úgy látszik, mégis sok az a 7,5 kiló.) Sokszor már kiszámíthatatlan, mennyire bírok egy-egy sétát, bevásárlást, kisebb utazást. Volt, hogy nagy lendülettel nekiindultam a messzebbi boltba, majd félúton úgy elkezdett szurkálni a hasam, hogy inkább visszafordultam, és totyogó pingvinként lassan hazacsoszogtam. Az ágyról, kanapéról pedig nagyon vicces vetődések, csapkodások után tudok csak felkelni, ilyenkor leginkább egy partra vetődött bálnához hasonlítok.
A hasam is nőtt még a nyolcadik hónapban, már eléggé gondban vagyok a ruhákkal. Nagy örömömre felfedeztem, hogy M. kisebb pólói tökéletes viseletek itthonra és éjszakára, sőt, már egy pulcsiját is lenyúltam. Kismamaruhákat már nem vagyok hajlandó venni (mit csinálok velük utána?), így kihúzom abból, amit a szekrényben találok. Szerencsére a hőmérséklet is egyre barátibb, így tökéletes megoldás a kigombolt kabát – pont akkor érkezett meg a jó idő, mikor már éppen nem tudtam összefogni a pocakomon.
M. pólójában – praktikus, kényelmes és ingyen van 🙂
A gyomorégés és a reflux terén a helyzet sajnos változatlan. A hasam nagyon fönt van, várom már, hogy kicsit lentebb másszon, akkor állítólag a gyomorpanaszok is csökkennek, megszűnik a nyomás. Addig szerintem belőlem él a Gaviscon és a Rennie gyártója, de igyekszem tényleg csak végső esetben gyógyszert bevenni. Az idő nagyobb részében inkább túlélek. 🙂
Az éjszakák? Azok még mindig nem az igaziak. Új tünet az izzadás: szinte minden reggel vizesen kelek, pedig nem öltözöm ám túl. Ezen kívül továbbra is kétszer-háromszor ébredek, és ilyenkor nem is tudok visszaaludni fél-1 órán keresztül. Néha jobb a helyzet, máskor rosszabb – általában 3-4 rossz éjszaka után jön egy jobb, amikor már nagyon kimerült vagyok. Napközben továbbra sem tudok aludni, mert amint lefekszem a kanapéra, eszembe jut valami tennivaló, így 10-15 percnél többet nem szoktam vízszintesben tölteni.
Terhesagy – tényleg létezik
Mindig jó volt a memóriám: nem nagyon használtam naptárat, észben tartottam minden fontos dátumot, két-három hétre előre pontosan tudtam a programot, mikor, kivel és hol találkozom, mit kell elintézni. Most, a nyolcadik hónapban azonban be kellett szereznem egy zsebnaptárat, és a lakást elárasztották a kiscetlik, rajtuk különféle listákkal. Először csak a fontosabb eseményeket kezdtem el felírogatni (látogatás az orvoshoz, védőnőhöz), ám mára szinte mindent írásba kell foglalnom, különben elfelejtem.
A bevásárlólista boltonként alap. A gyógyszertárba is cetlivel megyek, mert a három dologból egyet tuti elfelejtenék… Ha több helyre kell mennem egy nap, felírom a legésszerűbb sorrendet, nehogy megkavarodjak, és emiatt felesleges kitérőket tegyek.
És a legdurvább – NEM VICC! -, hogy heti és napi listáim is vannak. Folyamatosan írom össze, az adott héten és napon mit kell(ene) elvégezni. Olyan részletességgel, mint bevásárolni, főzni, mosni, virágot locsolni, xy-t felhívni, időpontot kérni stb. Különben sokszor csak ülnék a kanapén, és pislognék, hogy mit is akartam még csinálni. Így meg ott a lista, megyek szépen sorba, és mindennel készen vagyok (előbb-utóbb). Lehet, hogy kicsit érdekes módszer, de nekem bevált. 🙂 Aztán, remélem, a szülés után szépen (lassan) visszatér minden a régi kerékvágásba.
Következzen hát a kilencedik, utolsó hónap, amiről mindenki azt mondja, a legnehezebb lesz. Nem baj, kibírjuk!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: