Valahogy sosem gondolkodtam azon, milyen érzés lesz, mikor egy kisbaba mocorog majd a hasamban. Ha várandós barátnőimmel beszélgettem, mindig rákérdeztem, hogy “na és, mozog a baba?”. De ez inkább udvarias érdeklődés volt, elképzelni sem tudtam, hogy ez mit jelenthet, mit érezhet valójában az anyuka.
A terhesség elején az egyik legszürreálisabb élményem volt, hogy egy kis lény már fickándozik, bukfencezik odabent, amiből én a világon semmit nem éreztem. Csak néztem a 12. heti ultrahang képernyőjét, ahol ott mocorgott Kiskrumpli, nyújtogatta a lábait, sőt, teljesen át is fordult a vizsgálat közben, miközben én ebből semmit, de semmit nem vettem észre.
Mikor fogom már érezni?!
Nagyon figyeltem, nehogy elmulasszam az első jeleket. A nőgyógyász szerint első babásoknál még az is teljesen normális, ha valaki csak a 18-20. hét között érzi meg az első mozgásokat. De én nagyon türelmetlen voltam, főleg, mert semmi visszajelzésem nem volt a kisbabáról két ultrahang vagy védőnői szívhanghallgatás között. És mivel a kétféle vizsgálat általában egy hétre esett, többnyire 4-5 hét is eltelt, mire újra meggyőződhettünk róla: minden rendben van odabent.
A 16. heti nőgyógyászati vizsgálaton még mindig csak csóváltam a fejem, hogy nem, semmit nem érzek… A doki ismét megnyugtatott, ne aggódjak. A képen ismét láttuk, ahogy D. teljes erőbedobással ficereg és nyújtózkodik, vagyis minden a legnagyobb rendben volt… Csak nagyon elbújt odabent, ezért nem éreztem még.
Végül a 17. héten éreztem meg az első furcsa dolgokat odabentről. Mindenki azt mondta, majd figyeljem a buborékokat, azok lesznek az első halvány jelei a mozgásnak. Na, nekem nem buborékok voltak, hanem nagyon kicsi bizsergés az alhasamban. Mintha apró, pici pillangók szárnyai csiklandoztak volna belülről. Nagyon fura érzés volt. Többször is ismétlődött, vártam, mi sül ki ebből.
Kicsi D. – már mindene megvan, és mozog is
Morze-jelek odabentről
Pontosan 17+5 naposan tört meg a jég: éppen a munkától kipurcanva feküdtem este a kanapén, amikor Kiskrumpli félreismerhetetlenül jelzett: egy nagy rúgást éreztem a hasam bal alsó részén. Olyan váratlanul ért, hogy fekvésből azonnal felpattantam, és csak pislogtam M-re. 🙂 Nagyon figyeltem, lesz-e még jelzés, de aznap nem volt több. Másnap reggel viszont, cipőfelvételnél máris megéreztem a következő kicsi böködést, kapirgálást odabentről, és utána szép lassan rendszeressé is váltak ezek a mocorgások.
Innentől fogva persze megint volt min aggódni: miért nem mozog? Miért csak ennyit mozog??
A dokim szerencsére nem nézett hülyének a kérdéseim miatt, és ismét nyugtatott: a baba még olyan kicsi, hogy simán el tud bújni napszakokra, akár napokra is a hasüregben, ilyenkor előfordulhat, hogy nem érezni a mozgást, vagy csak nagyon ritkán, tompán. Azért nem voltam túl nyugodt, mikor 2-3 napra szinte teljesen megszűnt a mocorgás. Többször is előfordult. Aztán kb. a 26-28. héttől már nem nagyon van olyan nap, hogy ne érezném: Kiskrumpli megnőtt, már nem tud úgy elbújni. 🙂
A napirend
Mikor rendszeressé váltak a mozgások, lassan napirendünk is lett. Sosem hittem volna, de így van. Délelőtt van a legnagyobb csend. Gyanítom, ilyenkor alszik a legmélyebben. Reggeli után ugyan általában kapok egy-két rúgást (“finom volt a sajtos szendvics, anya!”), de utána kora délutánig teljes a mozdulatlanság. Ebéd után 1-2 órával ébred föl, és intenzíven örül a kajának. Főleg, ha valami édességet vagy egy gyenge tejeskávét is legurítottam. 🙂 4-5 óra felé ismét van egy kis szünet, majd este 7-8 körül kezdődik az igazi buli. A durva megaparti. Néha olyan érzésem van, mintha mérgében szét akarná verni a berendezést odabent (még jó, hogy nem ér el semmit közvetlenül…), vagy esetleg kevés a helye, és ezért inkább kirúgja a ház oldalát.
Ezt az őrült ficánkolást akkor sem hagyja abba, amikor én már aludnék: este 10-11 körül is nyomja még, én pedig fekszem az ágyban, és próbálom neki megmagyarázni, hogy este van, sötét van, aludni kell. Nagy nehezen elalszom, de néhány óránként úgyis ébredek, és az esetek 90%-ában persze kis D. is fent van, és boldogít. Nagyon cuki amúgy, csak igen nehéz úgy visszaaludni, hogy egy 2 kilós energiabomba ficereg a hasadban, és nagyjából minden belső szervednek nekiütközik, amit csak ér… 🙂 Aztán kora reggel, amikor felkelek, síri csönd, és minden kezdődik elölről, a délelőtti maratoni alvással.
M. szerint Murphy nem kerül el minket, és ugyanezt a napirendet fogja követni idekint is. Alig várom…
Rúg és fejel – focista lesz?
Apropó, belső szervek. Bár tényleg nem éri el őket, a méhen keresztül is bravúrosan tudja feszegetni a határokat. A húgyhólyagomat például előszeretettel fejelgeti. Nem részletezem, ez milyen érzés. 😀 A bordáimat is rendszeresen rugdalja, feszegeti. Olyan, mintha beakasztaná a lábát a bordáimba, és azon hintázna. Van, hogy teljesen bekeményedik ilyenkor felül a hasam, és ülni sem tudok, ki kell egyenesednem. A csuklás pedig nagyon vicces! Mivel lent van a feje, egészen lent érzem a ritmikus, pici lüktetéseket, akár 2-3 percen keresztül is. Ezen mindig nevetek, olyan aranyos.
Felülnézet: most éppen a jobb oldalon érzi jól magát 🙂
Már a külvilágra is képes reagálni. A védőnőnél például mindig megpróbálja lerúgni a hasamról a szívhangfigyelőt. Kopp-kopp-kopp-kopp-DURR! 😀 Kis cuki, nem szereti ezt az eszközt, állítólag hideget sugároz be neki. Ilyenkor a szívhangja is megugrik, a védőnő szerint “beidegesedik”. Szegény. Mit gondolhat a kinti világról…
Az apukájának is egyre többet mozog, most már szinte minden nap meg tudom mutatni M-nek a mocorgást, sőt, már szabad szemmel is látszik, ha hullámzik a hasam, kidugja valamijét oldalt, vagy a hátát éppen áthelyezi jobbról balra, és kinyomja magát. Ettől sokszor viccesen féloldalas a has. 🙂 M. sokszor beszél hozzá, és simogatja, de sokszor pont erre hagyja abba a mozgást. A védőnő azt mondja, a baba megérzi a kéz melegét, amitől megnyugszik, és odabújik apuka kezéhez. A legviccesebb az volt, mikor M. valamelyik nap hirtelen egy hatalmas puszit nyomott le a hasamra, erre D. megijedt, és elrántotta a fejét, belülről egy nagy ütést éreztem. 🙂 🙂
Szóval, most már nagyon mozgalmas az élet, mindennap számtalanszor eszembe juttatja kis D., hogy itt van, erősödik, izmosodik, és hamarosan megérkezik hozzánk. Viszont, ha a születése után is ilyen kis aktív lesz, érdemes lesz mihamarabb szétnézni a helyi sportklubok kínálata között…
Én 22+2napos vagyok olyankor érzem ha egyedül vagyok a szobába de nem mindig érzem persze tudom h ott van és minden okes vele lehet hogy csak mélyen alszik pihen
Szia!
Teljes véletlenségből találtam rá a blogodra, és milyen jól tettem. Vicces, hogy olvasom a picúr fene nagy aktívkodását, mert nálunk ugyanez megy. Időnként majdnem sírva akarok fakadni, annyira fáradt vagyok, de a kickbox edzés továbbra is tart éjfélbe menőleg. Kicsit megnyugodtam, hogy nem mi vagyunk az egyetlen szuper örökmozgók. :))