Igaza volt azoknak, akik azt mondogatták, hihetetlenül gyorsan elrepül majd az idő, és máris a terhesség végén találom magam. Már javában a 7. hónapot – egészen pontosan a 31. hetet – tapossuk, és minden nap rádöbbenek arra, hogy hamarosan kis D. megérkezik közénk. Még mindig egészen hihetetlen, hogy egy ilyen kis pindurka baba itt fog lakni velünk, és felforgatja a kis megszokott életünket.
Minden, de minden más lesz
Lelkileg is próbálok készülni arra, hogy tényleg minden megváltozik majd. Nem feltétlenül éjszaka fogok aludni (ha fogok egyáltalán), nem én döntöm majd el, mikor eszem, mikor zuhanyzom, mikor megyek boltba, mit főzök, mikor és mennyi időt töltök a tágabb családdal és a barátokkal, hová megyünk nyaralni, mivel töltjük a hétvégét, és a többi, és a többi. Fel kell adnom a kontrollmániámat is: nem, vagy csak minimális ráhatásom lesz arra, hová megyek (megyünk), mit csinálok (csinálunk), mikor és kivel találkozom (találkozunk) – mert elképzelhető, hogy a kisbaba a legtöbb tervemet keresztülhúzza majd. Persze, jól van ez így, és azt hallom mindenhonnan, ha már itt lesz a kis bőgőmasina, úgyis minden jön majd magától, és természetes lesz, hogy minden átalakul.
Addig is, igyekszem kiélvezni a mostani itthon töltött napokat a lehető legjobban. Nem egy anyukától hallottam már, hogy ki kell használni ezeket a heteket, mert soha többé nem lesz ennyi időm magamra. (A következő 18-20 évben legalábbis biztosan nem.) Már két hete vagyok itthon, és őszintén szólva, nem nagyon hiányzik a meló. 🙂 Éjszakánként még mindig rosszul alszom, órákat forgolódom ébren, és örülök, hogy nem kell korán kelnem. A januári mínuszokban, jeges utakon ráadásul a bejárás is macerás lenne. Nem beszélve a fincsi kis influenzáról és egyéb vírusokról, amik a rosszul szellőző munkahelyen előszeretettel terjednek (decemberben 3 hétig betegeskedtem, ha lehet, nem ismételnék). Most már a 8-9 óra egy helyben ülés is nagyon fárasztó lenne, napközben többször jólesik lefeküdni, vagy éppen járkálni, ha csak 15 percre is. Az is kényelmesebb, hogy itthon akkor és annyiszor ehetek, amikor megéhezek, nem fix időpontokban. És ami a legfontosabb: most már teljes mértékben a babára és a felkészülésre koncentrálhatok, amire már nagy szükség volt. Egészen a 7. hónap elejéig ugyanis szinte semmit nem szereztünk be kis D.-nek, mert egyszerűen nem volt időnk, energiánk foglalkozni a tájékozódással és a vásárlással a novemberi-decemberi rohanásban. Szóval, nekem nagyon is ideális volt a 28. héttől abbahagyni a munkát, ez utólag jó döntés volt. (Kíváncsi leszek, vajon hány ilyen “jó döntésem” lesz a következő hónapokban és években… :))
Kép innen: Pinterest
Mi lesz, ha nem leszünk kész, mire jön a baba?
A kis fészekrakó ösztön, amiről már annyit hallottam, nálam is megjelent. De én ezt ne valami misztikus dolognak fogom fel, hanem nagyon is racionális és érthető a leendő anyukákban megjelenő igény: minden legyen 100%-ban készen, mire a baba megszületik. Mindenkinek az ismeretségi körében vannak olyan gyerekek, akik a kiírt idő előtt születtek, ezért nagyon is valóságos “fenyegetés”, hogy a mi kis bokszbajnokunk sem várja ki a hivatalos, március 24-i időpontot, és előbb akar minket megpillantani. 🙂
Természetesen a korábbi szülésre egyelőre semmi jel, az 5 hetente ismétlődő ultrahangok szerint minden a lehető legnagyobb rendben halad. Kis D. jelenleg már 1,7-1,8 kiló közötti súlyú, és a vizsgálatok alapján mindene szépen fejlődik. Ha valamiért most megszületne, jó eséllyel teljesen sérülésmentesen életben tudnák tartani, hála a fejlett orvostudománynak.
És bár most még maradjon szépen a helyén, az ultrahangok folyamatosan 2-4 héttel nagyobbnak mutatják a méretei alapján. A gép számításai minden egyes vizsgálaton inkább március elejére saccolják a születést, mint a végére… A dokim ennek ellenére nem változtatgatja a kiírás időpontját, mert nagyon eltérően képesek fejlődni a babák.
Mi azonban lélekben igyekszünk felkészülni arra, hogy nem feltétlenül van időnk március 24-ig, és jó lenne mielőbb mindennel készen lenni most már. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy én folyamatosan – hol kedvesebben, hol türelmetlenebbül – noszogatom M.-et, hogy végre haladjunk az előkészületekkel. Most már persze neki is kezd leesni, hogy nem igazán kellene tovább húzni a lakás átalakítását, a festést és a hiányzó bútorok, babadolgok beszerzését. Nem panaszkodom, lassan, de biztosan haladunk. A tervek szerint kisebb asztalosi munka után kerül át a mostani dolgozószoba berendezése a hálószobánk kicsi sarkába. Ezután következik M. dolgainak elrendezgetése (a selejtezés már megtörtént). Majd jöhet a festés, ami a szoba pici méretei miatt egy nap alatt elkészül majd – plusz konvektor, mert szegény nagyon csúnya. A bababútorokat – már csak a helyhiány miatt is – nem vittük túlzásba: M. régi polcos szekrénykéjébe vásároltunk szekrénybetéteket és fiókokat, ebbe kerülnek majd a babaruhák. A kombi kiságyat pedig webáruházból rendeltük, elvileg február közepéig meg is érkezik. Addigra frissen, tisztán várja majd a szobácska. 🙂 Kapunk egy szép fotelkét is, ezen kívül csak kiegészítők és esetleg plusz polcok lesznek a szobában.
A kórházi cucc 90%-ban előkészítve, és nem hazudtolom meg magam: egy jó nagy bőrönddel + több kisebb csomaggal fogok bevonulni a várhatóan 3 napos bentlétre. 🙂 Igyekszem ugyanis minden eshetőségre felkészülni. És még így sem vagyok benne biztos, hogy nem fogom M.-et ugráltatni a kórházból, hogy még ezt vegyen, még azt hozzon. (Még jó, hogy általában kitűnően, birkatürelemmel viseli ezeket a köröket. :))
Vannak napok, amikor pánikolok, hogy mi lesz, ha hamarabb érkezik a baba, máskor rájövök, hogy nem is annyira rossz a helyzet. Ha most érkezne D., szegényke úgyis jópár hetet kórházban lenne még, azalatt mindent szépen elő lehet készíteni. Van egy édes pici bölcsőnk alternatív altatási lehetőségnek (ha nem jönne meg időben a kiságy), ruhát több szatyornyit kaptunk kedves családtagoktól és barátoktól, csak ki kell mosni őket. Pelenka van, popsitörlő van, autós hordozó és kiskád van, minden más könnyen, akár egy nap alatt pótolható. Szóval, aggodalomra semmi ok. Ebben a szellemben igyekszem nyugodtan készülgetni, vizsgálatokra járni, ügyintézni.
Néha fáradtan, néha nyűgösen, de köszönöm, egész jól
És hogy hogy szolgál a kedves egészségem így a 7. hónapban? Összességében minden rendben, persze vannak rosszabb és jobb periódusok. Sokkal hamarabb elfáradok már, például egy kb. másfél órás gyógyszertár-bevásárlás kör után már érzem, hogy jó lenne lepihenni. D. néha segít, máskor hevesen tiltakozik a hasamban, hogy elég volt a sétafikából, menjünk már haza. A kedvenc részem a hullafáradtan hazaérés után, mikor meghódítandó Himalájaként magasodik elém a 4. emeletre vezető végtelen lépcsősor (lift nincs a házban). Nagyon vicces lehetek, ahogy emeletenként, később már félemeletenként megállok pihegni-pihenni, de eddig még mindig felértem. 🙂 M. nagyon rendes, ha együtt caplatunk, természetesen nem engedi, hogy csomagokkal vonuljak, maximum pillekönnyű szatyrokat hozhatok. De mondogatom neki, én magam vagyok nehéz (illetve a hasam), nem a plusz csomagok. 🙂 Egyáltalán nem csodálkoznék rajta, ha majd annak idején a fincsi kis lépcsőzéstől indulna be a szülés.
Terhességi tünetem szerencsére csak néhány van, és ezért nagyon-nagyon hálás vagyok. Az ismeretlen eredetű görcsölés, a hátfájás, a vizesedés, az extrém viszketés és a többi “szokásos” jelenség még mindig elkerül. Viszont az éjszakai alvás, mint említettem, még mindig nem zökkenőmentes, de szerencsére már nem kell korán kelnem. A legrosszabb, a kínzó reflux január elején újult erővel tért vissza, borzasztóan éreztem magam, csak feküdni tudtam napokig, és jajgattam. Aztán véletlenül a kezembe akadt egy prospektus, rajta a Gaviscon nevű csodaszerrel, ami terhesség alatt is szedhető. Azóta mintha kicseréltek volna! Ha nem velem történik, el sem hiszem, olyan minőségbeli változást jelentett a mindennapokban. Jövök-megyek, intézkedek, sok mindennek a végére jutottam már az elmúlt egy héten, és van tervem minden napra. Többször lefekszem persze napközben, de maximum 15-20 percig tudok nyugton maradni, mindig eszembe jut valami tennivaló. Szuperül haladok a korábban megfogalmazott listámmal is, szépen sorban mindent intézek, szervezek.
A blogot is azért hanyagoltam, mert – bár sok posztkezdemény ül a fejemben -, valahogy mindig találtam fontosabb tennivalót, házimunkát, mint hogy leüljek pötyögni. De igyekezni fogok, hogy itt is minél több dolgot megörökítsek, ígérem. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: