A 12. heti ultrahang – úristen, szülők leszünk!

A koraterhes kismamák életében a 12. heti ultrahang mint valami őrült magas, nehezen leküzdendő hegycsúcs magasodik valahol messze a távolban. Jó lenne mihamarabb odaérni, és meghódítani, hogy véget érjen a sok aggodalom, és végre átadhassuk magukat a felhőtlen örömnek. A napok azonban lassan, NAGYON lassan telnek, de legalább minden egyes órával közelebb kerülünk a nagy naphoz.

Hogy miért ilyen fontos ez az ultrahang? A harmadik hónap végére a magzat szinte már teljesen “készen” van. Látszanak a végtagjai, az ujjacskái, sőt, a belső szervei is. És mozog! Alkalmas időpont ez arra, hogy az orvos alaposabban megvizsgálja, kizárja a komolyabb fejlődési rendellenességeket. Emellett a 12. héttől sokkal-sokkal ritkábban fordulnak elő vetélések. Aki eddig eljut, nagyon jó eséllyel ad életet egészséges kisbabának!

Szeptember 6., ez volt a bűvös dátum. Vártuk, nagyon. Bár a 8. héten jó híreket kaptunk, minden rendben volt, és azóta sem volt semmi rendellenesnek számító tünetem, nagyon izgultam. Szegény M. próbált nyugtatni, de szerintem ő is nagyon ideges volt. 🙂 A vizsgálat előtt a nagyon kedves asszisztens hölgy már gratulált, és elhalmozott papírokkal, beutalókkal. Annyi infót kaptam hirtelen, hogy féltem, elfelejtem. Ezt a papírt a háziorvosnak adjam, azt a védőnőnek, ez a terhesgondozás menetrendje, azt írjam alá, ezt vigyem be az orvosnak, jövő hét x napjáig menjek laborvizsgálatra és EKG-ra… Rögtön azt éreztem, ez innentől már nem tréfadolog, komolyra fordult a történet. 🙂

Bent a vizsgálaton ismét félve ültem a székbe, de szerencsére ismét minden a legnagyobb rendben volt. Az orvos megerősítette, hogy mindene megvan, látta (és mi is) a kezeit, lábait, a gyomrát, a tüdejét, a szívét, a bordáit, a hibátlan gerincoszlopát, a koponyáját. Mint valami biológiaóra, olyan volt. 🙂 Sőt, az orvos a nemét is 80%-ra biztosra mondta (de még nem árulom el). A méretei a korának megfelelőek voltak, Down-szindróma gyanúja nem merült fel.

A legnagyobb élmény pedig az volt, hogy MOZGOTT! 🙂 Ott ficánkolt, integetett, hajlítgatta a lábát, mindezt bennem, és én ebből semmit nem éreztem! Nagyon furcsa volt, hogy ezt csinálja már hetek óta, és most már a születéséig folyamatosan mocorogni fog odabent.

Ismét kaptunk képeket, egy kis alien nézett vissza ránk a fotóról. Íme:

Másnap a nagy hírt pedig elárultam a munkahelyemen is, hiszen innen már nem volt értelme tovább “titkolni” a dolgot, és néhány vizsgálatot nem is tudtam munkaidőn kívül megoldani.

Az ultrahang után ugyanis felgyorsultak az események: fel kellett keresni a védőnőt, aki elindította a terhesgondozást, és kiállította a kiskönyvemet. Megvolt a labor, szerencsére minden érték tökéletes lett, ahogy az EKG-m is. A háziorvos is nagyon örült, és azt mondta, életem legszebb időszaka ez, használjam ki. 🙂 

Végre felhőtlenül lehetett örülni, nézegetni a képet, és feldolgozni, hogy bizony, márciusban szülők leszünk… A nagy kaland visszavonhatatlanul elkezdődött!