Igazából teljesen átlagos, mondhatni, szinte túlságosan kiszámítható és sima a történetünk. 🙂 Egy biztos és szuper kapcsolatból 2 év után eljegyzés, újabb 2 év után gyönyörű esküvő és hatalmas lagzi kerekedett. Hosszas keresgélés után megtaláltuk a város egyik legcukibb kis lakását, és szépen (lassan) berendezgettük.
Sosem volt kérdés, hogy M.-mel szeretnénk gyereket, ebben már az elején sem volt vita. Nyilván fontos is volt, hogy ebben egyetértsünk. Az évek alatt sokat beszélgettünk a témáról, de hol én voltam jobban rákattanva a babára, ő kevésbé, hol ő emlegette, de én éppen munkahelyváltásban vagy kevésbé jobb passzban voltam. Szóval, mindig napirenden tartottuk a kérdést, de inkább csak kóstolgattuk, ízlelgettük, és mindig mint valami távoli, óriási, ám egyben félelmetes kalandként lebegett szemünk előtt. Amire majd sor kerül. Egyszer, később. Ha odaérünk.
Hát, odaértünk.
Idén tavasszal már heti szinten előkerült a babatéma, úgy éreztük, megértünk a feladatra. Együtt, és külön-külön is. Végre egyszerre gondoltuk úgy, hogy miért is ne jöhetne az a gyerek? Fiatalabbak nem leszünk, és nem szeretnénk belemenni a “ha majd újabb kocsink – jobb fizetésünk – kertes házunk lesz” tologatójátszmába sem.
Mennyire kell felnőttnek lenni egy gyerekhez? 🙂
Erre rátett egy lapáttal, hogy a baráti körünkben több picur is érkezett, vagy jelezte érkezését. Sajnos nem minden ismerősünknek ment egyszerűen a teherbe esés, többen is vártak fél-egy évet, mire megfogant a kicsi. Ezért igyekeztem tárgyilagosan tekinteni a jövőbe: természetes, hogy majd nem jön össze elsőre, semmi különös nincs benne, velünk is előfordulhat, hogy egy-másfél, akár két évet is várni kell majd.Ezt is alaposan megtárgyaltuk, és végül is ez adta meg a végső lökést: ha akár két évet is várni kell, vágjunk bele, mi baj lehet? Közben dolgozunk majd, szórakozunk, utazunk, és igyekszünk nem ráparázni, rágörcsölni a dolgokra.
Én azért – biztos, ami tuti alapon – két héten belül már a nőgyógyásznál ültem, úgy gondoltam, fontos, hogy legyen egy nulladik vizsgálat: rákszűrés és ultrahang. Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt, nagyon megnyugtatott a doki is: sok sikert kívánt a babához, elmondta, hogy mielőbb kezdjek el folsavat szedni, és ha egy év rendszeres próbálkozás után sem sikerül a terhesség, menjek vissza, és megtesszük a szükséges lépéseket.
Bár korábban is olvasgattam babatémában, néhány dolgot csak ezen a vizsgálaton tudtam meg. (Utólag kiderült, nagyon hasznos infóknak bizonyultak.) Például, hogy kevés kivételtől eltekintve a legnagyobb esély a fogamzásra a peteéréskor van. Egészen pontosan a pete kilökődése előtti 1-2, illetve utáni 1-2 napban. Ez legjobb barátok között is összesen maximum 4 nap/hó. Persze, ezt én is tudtam, de miután egész kiskoruktól riogatják a lányokat a nem kívánt terhességgel, nem gondoltam volna, mennyire alacsony az esély a fogamzásra a ciklus többi részében. Pedig logikus: ha nincs érett pete, nincs terhesség sem…
(Hozzáteszem, ez a módszer kiszámítható, pontos ciklus esetén működik, ha valakinek összevissza jön meg, sokkal-sokkal óvatosabbnak kell lennie, mert nem tudja, mikor történik az ovuláció.)
Ez a 3-4 nap nem túl sok, viszont az arányok biztatóak: a dokim szerint az egészséges párok 90-95%-a rendszeres próbálkozás mellett 1 éven belül sikerrel jár. Szuper!
Így vágtunk neki védekezés nélkül. (Hm, már aznap este, hogy hazaértem a nőgyógyásztól…) Egy pöpec kis telefonos alkalmazás segítségével már jó ideje vezettem a ciklusaimat, ami az előzményekből elég pontosan belőtte a fogamzóképes napokat. Színessel mutatta, hogy most, most, MOST!
…Ekkor értettem meg, miért nevezik ezt az egész kalandot sokan “babaprojektnek”, hiszen a tervezés, a felkészülés, a körülmények megteremtése, a megvalósítás szinte feladatként lebegett a szemünk előtt. Igyekeztünk persze nem véresen komolyan venni a dolgot (értsd: nem randiztunk hétköznap délben a pláza mosdójában, hogy teljesítsük aznapi penzumunkat), de azért “rajta voltunk”.
Az első hónap nem sikerült, de nem csalódtunk. Nyár volt, barlangot másztunk, kipróbáltuk a quadot, wellness hétvégén lazítottunk, élveztük a jó időt és az együttlétet.
A második hónap végén nem jött meg a szokott napon. Szinte órára pontos volt a ciklusom, estére már gyanakodtam. Bár a terhességi teszteket reggel ajánlják elvégezni, aznap este már nagyon kíváncsiak voltunk, próba-szerencse alapon teszteltem egyet. M. azt kérte, együtt nézzük meg. Feküdt a teszt az asztalon, lefordítva, mi pedig számoltuk a perceket. Majd megfordítottam, és elkezdtük bámulni. Este 10 óra körül volt, sötétség a szobában, nem nagyon láttunk semmit. Lámpa fel, beletart a fényébe, még mindig csak a kontrollcsík. Majd pár másodperc múlva, mintha egy sejtelmes árnyék lett volna, megjelent egy iszonyú halvány második csík. Pislogtunk, ez most mi? M. reakciója: “Akkor te most terhes vagy??”
Hát, mit lehet erre válaszolni? Nagyon távolinak és elképzelhetetlennek tűnt az egész, hogy semmi jele még, de már elindult odabent valami, amiből egy igazi gyerek lesz… Sajnos nem volt itthon több teszt, így csak a következő napon (meg az azutánin, meg az azutánin) tudtunk újabbakat tesztelni. Egyre erősödött a csík, bár még mindig nagyon halvány volt.
Az a bizonyos halvány csík az első teszten, majd alatta egy nappal később
Közben pár nappal később beindultak a tünetek is. Nagyon erős, forgásszerű szédüléslöketekkel kezdődött, és kb. egy héttel később tapasztaltam először, hogy bizonyos ételek nem esnek olyan jól, mint előtte. Mintha az egész érzékelésem megváltozott volna: óvatosabban mozogtam a szédülések miatt, a szagok, illatok és ízek felerősödtek.
De erről majd legközelebb… 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: