Alig telt egy pár nap azután, hogy a második csík halványan megjelent a terhességi teszten, máris megtapasztaltam az első tüneteket. Várhattak volna még egy kicsit. 😀
A szédülés volt a legeslegelső jel. Ültem a munkahelyen, amikor egyszer csak elkezdett forogni a monitor. Szerencsére nem tartott sokáig, de pislogtam rendesen, és reméltem, hogy nem szúrtam el semmit az éppen zajló munkafolyamatban. Az asztaltól a korábbi hirtelen felpattanás helyett óvatosan, lassan álltam fel, és úgy közlekedtem, hogy mindig legyen valami, amiben megkapaszkodhatok, ha gond lenne. Aggódtam, mi lesz, ha a munkatársak közül valaki kiszúr valamit… De elég jól sikerült titkolni a dolgot, kb. két hónapig.
Csak a szomszédok vacsoráját tudnám feledni
A pozitív teszt után 6-7 nappal, vagyis kb. 5 hetes terhesen tapasztaltam először, hogy bizonyos ételek nem esnek olyan jól, mint előtte. Az egész érzékelésem megváltozott: a szagok, illatok és ízek felerősödtek. Én voltam az első, aki reggel észlelte a menzán készülő ebéd terjengő illatát, és gyorsan becsuktam az ablakot, ha valaki az udvaron dohányzott. Ebédkor, a konyhában kisebb gondban voltam a sokféle, mikróban melegített étel összekeveredett szagától, de szerencsére sosem kellett kirohannom, valahogy mindig “tűréshatáron belül” maradt a probléma.
Itthon már kevésbé maradtam nyugodt, mikor a lakótelepi erkélyünkre kilépve az összes szomszéd készülő vacsoráját kénytelen voltam szagolni. Meleg nyár volt, a terjengő pörköltszagot nem zavarta meg szellő, én meg a fregolin megszáradt ruhákat sem voltam képes összeszedni, annyira nem esett jól a tömény kajaszag. (Valami rejtélyes oknál fogva felénk a szomszédok idén nyáron minden este pörköltet főztek…)
Az émelygés sajnos az 5. héttől a 12.-ig elkísért. Nagy mázlimra munkaidőben egészen elviselhető volt, így a munkatársaim nem nagyon vettek észre semmit. Reggel például semmi bajom nem volt, nem kellett kekszet készíteni az éjjeliszekrényre, illetve azon filózni, elinduljak-e a vonathoz, vagy menjek az eggyel későbbivel. Csak délután 3-4 óra körül kezdett erősödni a hányinger, hogy aztán az estéket csak fekve, néha panaszkodva tudjam elviselni. Szerencsére hányni nem hánytam, csak kétszer fordult elő, hogy a vécé ajtaja előtt, a földön üldögélve vártam, hogy rohanni kell-e, vagy megúszom. Szerencsére mindig megúsztam.
Miért hívsz, te buta, puha ágy?
A sokak által ólmosnak nevezett fáradtság sem került el. Gyakran érkeztem úgy haza, hogy az első utam a nappaliban lévő kanapéhoz vezetett, ahonnan rövid zuhanyzás és fogmosás után este 9-kor áttettem a székhelyem a hálószobába. Ennyi. Extra izgalmasan és romantikusan zajlottak az estéink. 🙂
Ez én vagyok, egy hosszú munkanap után…
Ám érdekes volt, hogy bár viszonylag gyorsan álomba zuhantam, hajnali 2-3 óra körül rendszeresen felébredtem. Kimentem pisilni, visszafeküdtem, de nem, vagy csak hosszú órák után tudtam visszaaludni. Körülbelül a 9-12. héten fordultak elő ezek az alvászavarok, és nagyon nehezen viseltem. Főleg, hogy reggel 6-kor akkor is kelni kellett, és munkába indulni, ha csak 3 órát sikerült aludni aznap éjjel. De valahogy átvészeltem, és nagyobb hibákat sem követtem el a melóhelyen (legalábbis remélem). 🙂 Valószínűleg egyébként a lelki oldal is belejátszott az éjszakai ébrenlétbe, mert ha már felébredtem, elkezdett kattogni az agyam. Akkor még új volt a terhesség élménye, azon törtem a fejem, mi lesz, hogy lesz, és ezzel jól ki is vertem az álmot a szememből.
(Nem biztos, hogy van összefüggés, de egy szobaátrendezés miatt kb. a 12. héten 90 fokkal elfordítottuk az ágyunkat a hálóban. Attól a naptól – talán 1-2 kivételtől eltekintve – végigalszom az éjszakákat. Nincs felébredés, hajnali forgolódás, szóval sokkal kisimultabb vagyok.)
Még nincs vége az első 3 hónap történetének. Folytatása következik…